Osztálykirándulások
2013-06-10
Kiránduljon osztályával a Kemenes Vulkán Parkban,
majd fedezzék fel együtt a Ság hegy titkait!
Az ideális kirándulás célpontja látványos, figyelemfelkeltő és élményekkel teli, tartalmaz szabadtéri és beltéri programokat egyaránt. A celldömölki Kemenes Vulkán Park Látogatóközpont minden szempontból kiváló választás egy kirándulás megállójaként vagy akár egy egész nap eltöltésére, hiszen számos szolgáltatás várja az épületbe betérőt.
Amit kínálunk:
1. A Föld tűzhányóit bemutató vulkanológai kiállítás
Az intézmény országos szinten is egyedülálló kiállításanyaga interaktív és hagyományos múzeumi eszközök révén szeretteti meg a diákokkal a természettudományok világát. Rögtön a kiállítás kezdő szakaszában kipróbálhatnak egy gejzírkitörés-szimulátort, illetve egy földrengés-szimulátort, de akár bele is bújhatnak egy vulkanológus bőrébe, annak felszerelése által. Az intézmény minden korosztály számára közérthető módon ad átfogó képet a Föld vulkánosságáról, sőt más égitestek tűzhányó-tevékenységéről is. A Naprendszer-terem bemutatja a különböző megfigyelési eszközöket, űrszondákat, sőt lehetőségünk van arra is, hogy virtuálisan leszálljunk egy másik vulkáni égitest felszínére egy érintőképernyős kiállítási eszköz által. A vulkáni működésekről kapott ismereteket a harmadik emeleti Vulkánmozi-terem teszi kézzelfoghatóbbá. A negyedórás kisfilm bemutatja a tűzhányók változatos világát, ugyanakkor megmutatja azt is, hogy ezek a lenyűgöző természeti képződmények milyen veszélyeket hordoznak magukban. A kiállítás utolsó szakaszában a Kárpát-medence meghökkentően színes vulkáni múltja tárul elénk.
A kiállítás megtekintésére diákcsoportok számára kedvezményes áron van lehetőség:
900 Ft/ fő + ingyenes tárlatvezetés
Előzetes bejelentkezés szükséges!
06/95 777 400; 06/95 777 402
info@kemenesvulkanpark.hu
vulkan@kemenesvulkanpark.hu
2. Időszakos kiállítás Eötvös Loránd fizikus életéről, munkásságáról
A tanuló az utolsó, negyedik emeletre érve a globális megközelítéstől egészen lokális szintig jut el, hisz az egész Föld vulkánosságának tanulmányozásától hazánk - egyik, ha nem a legkülönlegesebb - egykor működő tűzhányójáról, a Ság hegyről nyer végül információkat. Ezt a tanúhegyet nem véletlenül választotta 1891-ben Eötvös Loránd fizikus kísérleteinek helyszínéül, melyekkel végül beírta magát a természettudományok „történelmébe”. Eötvös eredményei ma már a fizikai alaptéziseinek számítanak, s mi elmondhatjuk, hogy ezeket a méréseket itt, Kemenesalján végezte el.
A Vulkánpark e tény mellett nem mehet el szó nélkül, így a folyamatosan megújulásra törekvő intézményben már a téli zárva tartás alatt felmerült a gondolat a kiállítás esetleges bővítéséről, majd e lendület továbbgyűrűzése folytán a projekt megvalósítása a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet munkatársaival közösen zajlott le még ez év tavaszán. A szükséges átalakítások sikeres elvégzése után, 2016. június 24-én ( a mérések végzésétől számított 125 év elteltével) hivatalosan is megnyílt az Eötvös életét, munkásságát, s munkásságának eredményeit bemutató ún. „Eötvös-kiállítás”, melyet ünnepélyes megnyitó keretében tekinthetett meg először a nagyközönség. Az új kiállításanyag nem csak elméleti szinten mutatja be a fizikus életpályáját, habnem hűen szemlélteti az eszközt, a torziós ingát, mely világhírűvé tette feltalálóját. A műszert fejlődésének tükrében, több változatban is megvizsgálhatja közelről az érdeklődő a komplexum negyedik emeletén.
Az „Eötvös-kiállítás” tökéletesen illeszkedik az intézmény ismeretanyagának struktúrájába, minden korosztály számára érdekes és értékes információkat hordoz, így nem csak az újonnan érkező látogatók, hanem a visszatérő érdeklődők számára is nyugodt szívvel ajánljuk. A bővítés a nemzeti alaptanterv tananyagának elsajátításához kiváló segítséget nyújt nem csak a kiállítás tartalma, de figyelemfelkeltő funkciója által is.
3. Vezetett Vulkántúra a festői szépségű Ság hegyre
A Vulkánház számos szolgáltatással rendelkezik. Így például folyamatos a túrák szervezése az intézmény szomszédságában elterülő Ság hegyre. Az 5 és fél millió éves bazaltvulkán nem hasonlítható az országban található további tanúhegyekhez, hiszen a hegyen közel 50 évig zajló bányászat egy egyedülálló mesterséges krátert hozott létre, így betekintést nyerhetünk egy kialudt tűzhányó belső felépítésébe, megismerhetjük és megcsodálhatjuk a különböző vulkáni rétegeket, képződményeket, így tárulhat elénk egy vulkán sokszínű múltja.
Túra ára: egységesen 900 Ft/fő
Túrán való részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött, melyet a következő elérhetőségeken tehet meg:
tel.: 06/95 777 400; 06/95 777 402
e-mail: info@kemenesvulkanpark.hu
4. Múzeumpedagógiai foglalkozások
Az intézmény oktatási funkciója keretében eddig két tematika köré felépülő múzeumpedagógiai foglalkozással várta az óvodásokat és az általános iskolásokat egyaránt. 2015. szeptemberétől folyamatosan bővül foglalkozásaink köre, így érdemes rendszeresen figyelni holnapunkat!
kemenesvulkanpark.hu/programok/iskolasoknak
5. Kedvezményes ajánlat a Vulkán Gyógy- és Élményfürdőbe
Mi kell a kedvezmény igénybevételéhez?
- Kemenes Vulkán Park meglátogatása
- előzetes bejentkezés a fürdő belépőjegyért a marketing@vulkanfurdo.hu e-mail címen legkésőbb a látogatás előtt 5 nappal
Kivételesen gyönyörű környezetben, a vulkanikus Ság hegy lábánál fekszik a celldömölki Vulkán Gyógy- és Élményfürdő, ahol mintegy 1600 négyzetméter vízfelület áll az érkezők rendelkezésére. Nyolc medencében érezhetik a látogatók a víz gyógyító hatását. A teljesen fedett medencék között található egy 25 méteres, hatsávos medence és egy tanmedence. A szabadban gyerek csúszdamedence, kisgyermek- pancsoló és egy 560 négyzetméter vízfelületű élménymedence buzgárokkal, szökőkutakkal, örvénnyel és hidromasszaázs elemekkel várja a vendégeket szezonális nyitva tartással.
vulkanfurdo.hu/furdo/
A Kemenes Vulkánpark meglátogatása esetén kedvezményes jegyárral léphetnek be a Vulkánfürdőbe.
A kedvezmény igénybevétele előzetes bejelentkezéshez kötött a Vulkán Gyógy- és Élményfürdőn.
Előzetesen bejelentkezni a marketing@vulkanfurdo.hu e-mail címen szükséges a kedvezmény igénybevételéhez.
A Vulkánfürdő kedvezményes ára: 1 190 Ft/fő
Amennyiben az osztály programjában nem szerepel a Kemenes Vulkánpark meglátogatása és nem történt minimum 5 nappal a látogatás előtt előzetes bejelentkezés a Vulkánfürdőn a megadott e-mail címen, úgy a kedvezmény nem vehető igénybe. Ez esetben a Vulkánfürdő mindenkori jegyárai érvényesek.