2023







2022









2021










Ki a leg-öko-sabb! Öko-túra akadályversennyel
2021. április 22.
Kemenes Vulkán Park
A „Te tegyél érte! – Klímatudatosságot erősítő lakossági szemléletformálás Celldömölkön című, KEHOP-1.2.1-18-2018-00093 azonosító számú projekt keretében szerveztünk öko-túrát a Celldömölki Városi Általános Iskola diákjai számára, a programon 106 diák vett részt.
Az akadályversennyel egybekötött túra a Kemenes Vulkán Parknál kezdődött. Először a Vulkánpark környezetében az állatok védelme érdekében kihelyezett rovarhotelről, madáretetőkről és madárodúkról kaptak információkat. A túra a Ság hegyre vezetett, ahol megismerkedhettek a hegy flórájával és faunájával, bemutattunk nekik egy denevérodút is, illetve az erdő szintjein lakozó élőlényekkel ismerkedhettek meg, különös figyelmet fordítva a védett állatokra és növényekre. A Vulkánparkhoz visszatérve a föld, a levegő, a víz, a talaj, a megújuló energiák témaköréről beszélgettünk velük.
Ezután, hasznosítva a túra során szerzett ismereteket, elkészítették az erdő szintjeit bemutató installációt. Csoportokban dolgoztak a négy szinten, majd a dobozokban megalkotott erdőszinteket egységesítve állt össze az installáció.
Szintén csoportban dolgoztak a terményekből alkotott tárgyakon, amelyek megalkotásában az ismeretek és a fantáziájuk segítették őket. A terményeket a hegyen, az erdők alján gyűjtötték össze, a tobozokból állatfigurákat alkottak különböző kiegészítők segítségével.
Egyúttal minden gyermek megrajzolta a saját kitűzőjét. A jelvényre az ökológia, a környezet témaköréből választottak maguknak, amit a rajzolás után jelvénykészítőgéppel végleges formába öntötték.
.jpg)
.jpg)
2020
A NOVEMBERI ÉS DECEMBERI TÚRÁINK A JÁRVÁNYHELYZET MIATT ELMARADNAK!




.jpg)




2019

KÖSZÖNJÜK! 2 NAP ALATT A 27 FA ELFOGYOTT ÉS
AZ OKTÓBER 26-I RENDEZVÉNYEN AZ ÜLTETÉST MEGKEZDHETJÜK!
A Kemenes Vulkán Park területén végzett faültetés nélkülük nem jöhetet volna létre:
- Celldömölki Városgondnokság
- Dénes Építőipari és Szolgáltató Kft.
- Sághegyalja Mezőgazdasági és Ipari Szövetkezet Celldömölk
- V és G Víz és Gáz Fűtéstechnika Szaküzlet
.jpg)

EÖTVÖS-TÚRA 2019.09.15. 10:00
TOP-5.3.1-16-VS1-2018-00010 "Helyi identitás és kohézió erősítése"
Báró Eötvös Loránd (1848-1919) halálának századik évfordulója alkalmából a Kemenes Vulkán Park több programmal is
megemlékezik a nemzetközileg elismert fizikus munkásságáról.
Ennek keretein belül most egy rendhagyó túrára hívjuk az érdeklődőket
2019. szeptember 15-én 10:00-kor a Ság hegyre. Ismerje meg egy vezetett túra
segítségével Eötvös munkásságát.
Vajon miért a Ság hegyet választotta Eötvös a terepi méréshez?
Mi történt a Ság hegy ma már nem létező fennsíkján 1891 nyarán?
Mi volt a kísérlet haszna?
Mi történt az ingával ezután, hogyan fejlődött tovább?
Ezekre a kérdésekre is választ kaphat, ha részt vesz a túránkon.
A túra időpontja: 2019. szeptember 15. 10:00
A túrán való részvétel helyi lakosoknak ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Regisztrálni e-mailben (info@kemenesvulkanpark.hu), telefonon (06 95/777-400)
vagy akár személyesen a Vulkánpark recepcióján is lehetséges.
Nem helyi lakosok számára a kedvezményes ára 900 Ft helyett 500 Ft/fő.
A túra útvonala könnyen járható, túrázási tapasztalatot nem igényel!
2019. MÁRCIUS 16.
Múzeumi Fitnesz a Kemenes Vulkán Parkban
Jótékonyan testnek és léleknek!
2019. MÁRCISU 16. 10:00
.jpg)
A TOP-5.3.1 Helyi identitás és kohézió erősítése című pályázat keretein belül szeretnénk bemutatni a helyi lakosság részére, hogy a városban számtalan lehetőség van sportolásra. Ezen a napon a Vulkán Park otthont ad a celldömölki egyesületeknek bemutatkozásának. Lehetőség nyílik kipróbálni különböző sportágakat a kosárlabdától kezdve a sakkig.
Hiányoznak az iskolai tesiórák? Gyere és éld át újra! Fuss, biciklizz, táncolj, de a legfontosabb: Érezd jól magad!
Milyen sportágakkal találkozhattok?
Minden korosztály számára szeretnénk megfelelő mozgásformát találni.
Többek között kipróbálhatjátok magatokat az alábbi sportokban:
- asztalitenisz
- kosárlabda
- jóga
- zumba
- néptánc
- akrobatikus rock'n'roll
- thaibox
- lovaglás
- íjászat
Természetesen vannak olyan sportágak, melyeket helyben nem tudotok kipróbálni, de gyertek el és ismerkedjetek meg velük így is! :)
Sportágaink még folyamatosan bővülnek.
Természetesen a labdarúgás sem maradhat ki!
Reggel 9 órától az alsósági sportcsarnokban jótékonysági női labdarúgó torna lesz. A csoportok szünetében büntetőrúgó versenyre várjuk szeretettel a bátor jelentkezőket, melyre előzetes regisztráció szükséges, amit a museum@kemenesvulkanpark.hu email-címen lehet megtenni.
A versenyen való részvétel díja 200 Ft/fő, mely összeggel egy daganatos kislány gyógykezelését támogatjuk.
A rendezvény végén a sportcsarnokban TOMBOLA sorsolás is lesz, melyre tombola jegyek nálunk is vásárolhatók.

2018
NOVEMBER 3.
2018. 11. 03. 10:00-13:00
Regisztráció szükséges:
info@kemenesvulkanpark.hu vagy telefonon 06 95 777 400
A túra során a Ság hegyen 1907-1957-ig működő bánya napjainkban is meglévő épületeit fedezzük fel újra. Megtudhatjuk, hogy fénykorában miként működött a bánya, a megmaradt épületek milyen funkciót töltöttek be. Volt bányászok visszaemlékezései nyomán ismerkedhetünk meg a bánya történetével. A túra végén a bánya egyik megmaradt épületében, ami ma lakatlanul áll, sok festék, óriási felületek és hangos zene vár, ami segítségével felszabadultan lehet alkotni. Festő és rajz tudás nem szükséges, csak alkotási kedv.
A PROGRAM AZ őSZI mÚZEUMOK fESZTIVÁLJA KERETÉBEN VALÓSUL MEG.
OKTÓBER 27.

OKTÓBER 5.
A PROGRAM AZ őSZI mÚZEUMOK fESZTIVÁLJA KERETÉBEN VALÓSUL MEG.

SZEPTEMBER 15.
Őszi családi ajánlat szeptember 15-re
DÉLELŐTT
Mesélő ásványok újratöltve
Lelki és szellemi feltöltődést hozó Ásványékszer készítő Workshop lesz a Vulkánparkban.
Szeptember 15. szombat 10:00-12:00
Hagyd, hogy megszólítsanak az ásványok és készíts belölük karkötöt és mobildíszt.
Workshop díja: 2000,-Ft Az alapanyagok, az eszközök és a segítség biztosítottak minden résztvevő számára. Az ár 1 db karkötő és 1 db mobilékszer elkészítését tartalmazza.
A workshopot tartja: Némethné Berki Veronika
DÉLUTÁN
15:00-tól Botanikai túra lesz a Ság hegyre vezetéssel. Ára: 900,-.
Jelentkezni az info@kemenesvulkanpark.hu vagy a 06 95 777 400-as telefonszámon lehet.
SZEPTEMBER 07.

AUGUSZTUS 20

JÚLIUS 14
Nyári családi
ajánlat július 14-re
DÉLELŐTT
Mesélő ásványok
Lelki és szellemi feltöltődést hozó Ásványékszer készítő Workshop lesz a Vulkánparkban.
Július 14. 10:00-12:00
Hagyd, hogy megszólítsanak az ásványok és készíts belölük karkötöt és mobildíszt.
Workshop díja: 2000,-Ft Az alapanyagok, az eszközök és a segítség biztosítottak minden résztvevő számára. Az ár 1 db karkötő és 1 db mobilékszer elkészítését tartalmazza.
A workshopot tartja: Némethné Berki Veronika
DÉLUTÁN
15:00-tól Vulkántúra lesz a Ság hegyre vezetéssel. Ára: 900,-.
Jelentkezni az info@kemenesvulkanpark.hu vagy a 06 95 777 400-as telefonszámon lehet.
Múzeumok Éjszakája
2018.06.23. szombat
A kiállítás 18:00 - 21:00 ingyenesen látogatható.
I. Tér-képző buszmegálló birtokba vétele
BME, Urbanisztika Tanszék Tér Képző építőtábora
16:00 (tervezett kezdés)
BME, Urbanisztika Tanszék Tér Képző építőtábora 2014-ben a Kemenes Vulkánpark környékét tette komfortosabbá a kültéri bútorokkal. A projekt során sok olyan ötletet és tervet is felvetett, amik akkor még nem kerültek kivitelezésre. 2018-ban viszont a buszmegálló terve elkészülhetett a Celldömölki Városgondnokság közreműködése révén. Az építész és az akkori hallgatók újra ellátogatnak a Vulkánparkba, hogy ők és a látogatók hivatalosan is használatba vegyék a buszmegállót. Az eseményen előadások is lesznek a Tér képző táborokról és a Vulkánpark projektről.
Alkotók: Balogh Csaba, Balogh Edit, Benedek Márton, Bujdosó Dorottya, Czina Réka, Debreczeni Réka, Deigner Ágnes, Engert Dávid, Fejes Gergő, Ferenczi Edit, Formanek Eszter, Földes László, Kiss Flóra, Mandel Mónika, Márki Gabriella, Miskolczi Lilla, Odry Szilvia, Sirokai Levente, Szeifert Dániel, Takács Gyula, Varga Imre
Támogatók: Celldömölk Város Önkormányzata, Földes és Társai Építésziroda, Fa Gyula Üzem Kft., Celldömölki Műszaki Szakközépiskola és Szakiskola asztalosipari 9.c. (2014-ben) Horváth János szakoktató vezetésével, Kemenesvíz Kft, Városgondnokság, Celli Green Kft, Reflex Ipari Szövetkezet
http://www.urbanisztika.bme.hu/celldomolk-2014/
II. Adatv
adászok című háromrészes dokumentumfilm
19:00 (tervezett kezdés)
Egy expedíció, ami ott kezdődik, ahol a hegymászás véget ér...
Az Adatvadászok című dokumentumfilm-sorozat három magyar klímakutatót mutat be a világ legmagasabb vulkánján, az Ojos del Salado-n, a chilei Atacama-sivatag száraz és hideg területén. Az elszánt csapat 5800 méter feletti magasságban, extrém körülmények között, oxigénhiányos környezetben végzi munkáját annak érdekében, hogy kiderítse, van-e elegendő víztartalék a kietlen vidéken lakók számára.
A zsákmány az adat, a kihívás a túlélés!

III. Gaps on the wall - "RÉSEK" a "FALON"
21:00 (tervezett kezdés)
popup action
"RÉSEK" a "FALON" címmel a Vulkánparkban e_z_max a festő aki: "... nagy vásznakat tölt meg a celldömölki műtermében mindannyiunk közös, a mindennapokban inkább titkolni, minél mélyebbre gyömöszölni vágyott álmaival. Erdélyi Zsolt, Erdélyi Zs. Max, MaX-ArT, vagy amit akartok. A közlés minimuma, a képzelet MAXimuma... "
IV. Kis "éji zene" 22:00 (tervezett kezdés)


AZ ELTE KUTATÓI A VULKÁNPARKBAN!

Május 11-én az Eötvös Loránd Tudományegyetem két szaktekintélye tart izgalmas előadást a Kemenes Vulkán Parkban.
Dr. Karátson Dávid, az ELTE Természetföldrajzi Tanszékén tevékenykedik - nevéhez a kiállítás szakmai anyaga is köthető -.
Előadásának címe: "Szantorini a késő bronzkorban - mit és hogyan pusztított el a minószi kitörés?"
"A Kárpátok utolsó kitörései - a dél-hargitai Csomád tűzhányó-tevékenysége"
Dr. Székely Balázs, az ELTE Geofizikai és Űrtudományi Tanszékéről: "Vulkánok - mérd, ami mérhető és tedd mérhetővé, ami nem" című előadásával készül.
A rendezvényre való belépés INGYENES.
MÁJUS 1-JEI HOSSZÚ HÉTVÉGI PROGRAMOK
.jpg)
A Kemenes Vulkán Park az ünnepen is a megszokott nyitva tartási idő szerint várja Önöket.
Szervezett Vulkántúráink 900 Ft/fő-s áron vehetőek igénybe, képzett vezető segítségével ismerhetik meg a Ság hegy geológiai múltját. A részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött, melyet megtehet a képen látható elérhetőségek egyikén a túra kezdőidőpontját megelőző nap 17:00 óráig.
.jpg)
MITOLÓGIAI MADARAK
SOMOGYI CSABA ELŐADÁSA ÁPRILIS 13-ÁN
Ismerje meg a madarakat a mitológia izgalmas világán keresztül! Milyen kapcsolat van a baglyok és Pallasz Athéné között vagy a sólyom és Hórusz között? Somogyi Csaba előadássorozatának legújabb állomása misztikus utazásra invitálja Önt és barátait. Jöjjenek el együtt a Kemenes Vulkán Parkba április 13-án 16:30-kor, s szerezzenek egyedülálló élményt. A rendezvényre való belépés ingyenes.
UNIÓS FEJLESZTÉSEK NYÍLT NAPJA A VULKÁNPARKBAN!


Az Uniós Fejlesztések Nyílt Napja című országos programsorozat alkalmából március 17-én a Kemenes Vulkán Park az alábbi kedvezményes belépőkkel várja az érdeklődőket:

Felnőtt: 2 400 Ft helyett 1200,-
Kedvezményes (62 év felett): 1 200 Ft helyett 600,-
Kedvezményes (6 éveskor betöltésétől 26 éves korig): 1 200 Ft helyett 600,-
SZEZONNYITÓ HOSSZÚ HÉTVÉGE TÚRÁKKAL!

Március 13-án ismét megnyitja kapuit egyéni látogatói előtt is a celldömölki Kemenes Vulkán Park. Keddtől vasárnapig 10:00 és 18:00 óra között megtekinthi Magyarország egyetlen vulkanológiai kiállítását.
Március 16-án 10 órai kezdettel Botanikai Túra indul a Vulkánpark épületéből. A túra során képzett vezető segítségével ismerheti meg a Ság hegy növényvilágát.
Március 17-én szintén 10 órakor Vulkántúra indul a Vulkánparkból, melynek keretében a tanúhegy geológiai múltja tárul elénk képzett vezető segítségével.
A túrákon való részvétel ára: 900 Ft/fő/túra
A túrákon való részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött, melyet megtehet az info@kemenesvulkanpark.hu e-mail címen vagy március 13-ig hétfőtől péntekig 08:00 és 15:30 között a 06/95 777 400 vagy 06/95 777 402-es telefonszámon.
FIGYELEM!

MUNKATÁRSAT KERESÜNK!
További információkat, pályázati feltételeket IDE KATTINTVA érheti el!

NYERJ EGY OSZTÁLYKIRÁNDULÁST
A KEMENES VULKÁN PARKBA!
Tisztelt Pedagógusok, kedves Diákok!
Idén ismét meghirdeti a Kemenes Vulkán Park vetélkedősorozatát, melynek fődíja egy OSZTÁLYKIRÁNDULÁS Celldömölkre, mely a Ság hegy lábánál található!
.jpg)
A feladatok február 5-től a http://www.kemenesvulkanpark.hu/informaciok/letoltesek oldalon lesznek elérhetőek, a válaszokat pedig a kemenesvulkan kukac gmail pont com e-mail címre kérjük küldeni. Részletekért kattintson a fenti hivatkozásra!
2017
ÜNNEPEK KÖZÖTT, SŐT SZILVESZTER NAPJÁN IS ÉLMÉNYALAPÚ ISMERETSZERZÉS!
Tekintsd meg Magyarország egyetlen vulkanológiai kiállítását családoddal, barátaiddal a két ünnep között. Bár december 1-jétől a Vulkánpark az egyéni látogatók előtt zárva tart (csoportokat azonban -15 fő felett, előzetes bejelentkezés alapján – továbbra is fogad), az ünnepi időszakban kivételt tesz, sőt izgalmas szabadtéri programokra invitálja látogatóit.
ÜNNEPI NYITVA TARTÁS
December 27. és 30 között 10:00-17:00
December 31. 10:00-14:00
.jpg)
PROGRAMOK
December 27. 14:00
Téli Túra a Ság hegyre
December 28. 11:00
Téli Séta a Ság hegyre
December 29. 14:00
Téli Túra a Ság hegyre
December 30. 11:00
Téli Séta a Ság hegyre
A túrák során a Ság hegy színes geológiai múltjával ismerkedhet meg az érdeklődő képzett vezető segítségével. A téli környezetben páratlan látványt nyújtó kráter bebarangolása könnyű fizikai megterhelést jelent, körülbelül másfél-két órát vesz igénybe. A túrákon való részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött, melyet a lenti elérhetőségek egyikén tehet meg.
A túra ára: 900 Ft/fő/túra
A téli séták során rövidített útvonalon, kisebb terheléssel, lassabb tempóban fedezhetik fel a térség jelképének vulkáni múltját. A séta minden korosztály számára ajánlott, ünnepi közös programként kiváló alternatívát nyújt családok, barátok számára. A sétákon való részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött, melyet a lenti elérhetőségek egyikén tehet meg.
A séta ára: 900 Ft/fő/séta
Elérhetőségeink, programokra való bejelentkezési lehetőségek
November 30-ig keddtől vasárnapig 10:00-17:00
December 1-től: hétfőtől péntekig 08:00-16:00
06/95 777 400
06/95 777 402
info kukac kemenesvulkanpark pont hu
A túrákra és sétákra való jelentkezést a túra indulását megelőző nap 14 óráig tudunk elfogadni.
NOVEMBER 18-ÁN ÉS 19-ÉN PANNON LAPOK MEGYEKÁRTYA NAPOK

50% kedvezmény számos jegyárunkból.
Felnőtt belépő 2 400 Ft helyett 1200 Ft
Kedvezményes (62 év felett) belépő 1 200 Ft helyett 600 Ft
Kedvezményes (6 éveskor betöltésétől 26 éves korig) belépő 1 200 Ft helyett 600 Ft
Családi belépő: 3500 Ft helyett 1750 Ft
NOVEMBERI VULKÁNTÚRÁK

A túrákon való részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött, melyet megtehet az:
info@kemenesvulkanpark.hu
vagy
a 06/95 777 400-as telefonszámon.
Minden túrára az indulás időpontja előtti nap 17 óráig lehet jelentkezni.
A túrán való részvétel díja: 900 Ft/fő/túra
TERMÉSZETTUDOMÁNYOK NAPJA NOVEMBER 24-ÉN!

LEGYÉL TE AZ ÖTÖDIK ELEM NOVEMBER 24-ÉN!
3 izgalmas előadás egymás után a Kemenes Vulkán Parkban. A rendezvényre való belépés díjtalan.
14: 00 Víz- Vízdilemma
Horváth Márton egyetemi hallgató előadása.
Földünk 71%-át víz alkotja. Csupán ennek a vízmennyiségnek a töredéke az édesvíz, amit ivóvízként hasznosíthatunk. A Földön egyenlőtlenül oszlik el az ivóvíz minőségű édesvíz.
Az ivóvizek mennyiségi csökkenése kulcskérdése lehet a jövőbeli háborús konfliktusoknak. Miért nem jó nekünk az óceán vize? Ha elfogy az édesvíz, hogyan tovább?
15:30 Levegő- Gyűrűk urai a Marcal-medencében
Somogyi Csaba madarász előadása
A Marcal-medencében 2007 óta rendeznek táborokat Somogyi Csabaék. (hamvas rétihéja védelmi tábor valamint gyűrűzőtábor) Ezek eredményeit, értelmét, a tábori életet mutatja be az előadás, továbbá kiegészíti a minden évben megtartott európai madármegfigyelő napok helyi eredményeivel és lebonyolitásával is.
17:00 Föld- Geotúrák a Bakony-Balaton UNESCO Geoparkban
Czibula György geotúra-vezető, Bakonyalja Barátai Egyesülettől előadása
Tűz - A Vulkánpark kiállításanyaga, melyet szokásos belépőjegy megváltása esetén tudsz megtekinteni.
KÉSZÍTSÜNK NAPÓRÁT NOVEMBER 3-ÁN!

Az előadást Matisz Attila tartja, a napórák és a csillagászat szakértője. Az előadáson szó lesz az idő mérésének problémáiról. Megismerkedünk azzal, hogy mi az a szoláris idő, középidő, zónaidő fogalma. Időkorrekció. A leggyakoribb napórák működését, szerkesztését és felállítását nézzük meg. Megtanuljuk a legegyszerűbb ekvatoriális napóra készítését és felállítását. A közönség - igény szerint - kap egy nyomtatott horizontális napórát, amit egy vastagabb karton, vagy bútorhátlapra felragasztva otthon felállíthat és ellenőrizheti működését.
A RENDEZVÉNY INGYENES.
ŐSZI TÁBOR 2017

A tábor október 30-tól november 3-ig tart. Tartunk egy táborközi szünetenovember 1-én.
A gyermekek egy-egy napra is jelentkezhetnek a táborra. (A tábor díja ebben az esetben időarányosan osztodik)
A Miért fontos, hogy mérjük az időt? kérdésre keressük a választ és megnézzük, hogy hogyan mérték régen és hogyan mérjük az időt ma. Sőt napórát is készítünk a Vulkánpark koordinátáinak megfelelően. Az őszi napközis tábor az időről és annak múlásáról fog szólni. Tanulmányozzuk a celldömölki bencés apátság homlokzatán található több száz éves napórát és a barokk templom toronyóráját is.
OKTÓBER 23-ÁN IS NYITVA!
2017. október 23-án, hétfőn is 10:00 és 18:00 óra között várjuk kedves látogatóinkat!

A KEMENES VULKÁN PARK IRODALMI VETÉLKEDŐT HIRDET!

Nevezési feltételek:
Célcsoport: Celldömölk járás iskoláinak 7-8. évfolyama
Iskolánként 2 db 4-4 fős csoport jelentkezését várjuk.
A nevezés határideje: október 20.
Nevezni lehet: nemeth.aliz@kemenesvulkanpark.hu
Helyszín: Kemenes Vulkán Park
Időpont: november 8. 15:00
ÁSVÁNYOK SZÍNPOMPÁS VILÁGA
Kóbor János ásványszakértő előadása

2017. október 14-én 10 órai kezdettel
Október 14-én a Vulkánpark épületében Az ásványok színpompás világa címmel tart előadást Kóbor János ásványgyűjtő a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében.
Az előadás során a hallgatóság megismerkedhet Kóbor János kiemelkedő ásványgyűjteményével, s értékes információkat nyerhet nevezetes példányok bemutatásával. Nem maradnak ki a lelőhelyek sem, híres kristálybarlangok és az ásványok hasznosításának folyamata is terítékre kerül a Kemenes Vulkán Park betonfalai között.
A rendezvényre való belépés ingyenes.
OKTÓBERI VULKÁNTÚRÁK
.jpg)
A túrákon való részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött, melyet megtehet az:
info@kemenesvulkanpark.hu
vagy
a 06/95 777 400-as telefonszámon.
Minden túrára az indulás időpontja előtti nap 17 óráig lehet jelentkezni.
A túrán való részvétel díja: 900 Ft/fő/túra
VULKÁN A VÁROS KÖZEPÉN
- a múzeum házhoz megy –
Vulkán a város közepén címmel szervez figyelemfelkeltő programot a Kemenes Vulkán Park a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében.
.JPG)
Ismerje meg az ország egyetlen vulkanológiai kiállítását Celldömölk Fő terén!
Időpont: 2017. szeptember 28. 9:00-13:00
Helyszín: Celldömölk, Fő tér
PROGRAMOK:
- Másfél óránként induló múzeumpedagógiai foglalkozások, melynek keretében kísérletek segítségével, kőzetek bemutatásával hozza közelebb képzett előadó a vulkánok világát kicsikhez és nagyokhoz egyaránt.
- „Menekülj a láva elől” – sorverseny általános iskolások számára
- „Legyél te is címlapsztár” – Öltsd magadra vulkanológus maszkunkat! Állj be a vászon elé, melyre az Új Kemenesalja címlapja lesz illesztve, s hagyd, hogy lefotózzunk! Az elkészült címlapfotót magaddal viheted, sőt akár te lehetsz az, aki az aktuális lapszám címlapján valóban megjelenik.
- Folyamatos tájékoztatás a Kemenes Vulkán Park országosan is egyedülálló kiállításáról, az intézményben igénybe vehető folyamatosan bővülő szolgáltatásokról, a környezettudatos lét fontosságáról
Várunk minden gyermeket, családot, kíváncsi érdeklődőt
korosztálytól függetlenül!
AUGUSZTUS 20-ÁN IS NYITVA

Államalapításunk ünnepén is a megszokott nyitva tartás szerint várjuk kedves látogatóinkat.
AUGUSZTUSI TÚRAIPONTOK A SÁG HEGYRE
.jpg)
Augusztusban Vulkántúrák és egy botanikai túra is indul az 5 és fél millió éves bazaltvulkánra, a Ság hegyre. A Vulkántúrák során a hegy geológiai múltjával ismerkedhetnek meg az érdeklődők, míg a botanikai túra a tanúhegy különleges élővilágát helyezi a középpontba. Az első Vulkántúra speciálisan a Ság hegyen található kőzetekre fókuszál, míg a többi a hegy geológiai múltját elemzi. A túrákat szakképzett vezető vezeti, kb. 1,5-2 óra időtartamúak, s könnyű fizikai megterhelést jelentenek.
A túrákon való részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött, melyet megtehet az info@kemenesvulkanpark.hu e-mail címen vagy a 06/95 777 400/402-es telefonszámon keddtől vasárnapig 10:00 és 18:00 óra között.
A túrák ára: 900 Ft/fő/ túra
Indulási hely: Kemenes Vulkán Park
SOMOGYI CSABA ELŐADÁSA:
"MADARAK A KERTBEN ÉS A HÁZ KÖRÜL"

A nagysikerű előadássorozat követező fejezete Somogyi Csaba előadásában.
A belépés a rendezvényre díjtalan.
JÚLIUSI TÚRÁK A SÁG HEGYRE

A túrákon való részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött.
06/95 777 400
06/95 777 402
info@kemenesvulkanpark.hu
MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA 2017
PROGRAMOK:
16:00 Megnyitó előadás a bringatúra résztvevőknek a Vulkánpark mellett.
16:30 AsztroBringa
Kerékpártúra Kemenespálfáig (itt húzódik a Neptunusz bolygó), egyes bolygók helyén rövid megállással. Visszaérkezés a Vulkánparkba 19:30 körül.
A túra előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztálni, az info@kemenesvulkanpark.hu e-mail címen vagy a 06 95 777 402 telefonszámon lehet.
Asztrobringa részvételi díja: 500Ft/fő
16:30-18:00 Akciófestés a Vulkánpark kertjében
17:00-20:00 Séta a belső bolygókig a Vulkánpark kertjében (Óránként induló 30perces séta)
16:30-tól Távcsöves bemutatás- Nap megfigyelés
21:00-tól Jupiter, Szaturnusz bemutatása, látványos kettőscsillagok, fényes galaxisok
21:00-24:00 Kortárs magyar animációs filmek vetítése
19:00 - 22:00 Csillagos égbolt – Workshop
A kiállítás megtekintése 18:00-tól éjfélig 600Ft/fő.
PÜNKÖSDI TÚRÁK
JÚNIUS 4. 10:00 VULKÁNTÚRA
JÚNIUS 5. 15:00 BOTANIKAI TÚRA

A túrákon való részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött:
06/95 777 400
06/95 777 402
info@kemenesvulkanpark.hu
Ár: kedvezményes 900 Ft/fő/túra
Indulás: Kemenes Vulkán Park pénztára
VULKÁNTÚRÁK
MÁJUS 13. 14:00
MÁJUS 14. 14:00

Ismerje meg a Ság hegy geológiai múltját a Kemenes Vulkán Park szervezésében vezetett Vulkántúrák keretein belül. Tapasztalt vezető segítségével fedezheti fel az 5 és fél millió éves tanúhegy lenyűgöző képződményeit.
A túrákon való részvétel előzetes bejelentkezéshez kötött:
06/95 777 400
06/95 777 402
info@kemenesvulkanpark.hu
Ár: kedvezményes 900 Ft/fő/túra
NYÁRI TÁBOROK
2
017-ben június 26-tól június 30-ig, július 10-től július 14-ig, augusztus 7-11-ig kerülnek megrendezésre a Vulkánpark nagysikerű nyári táborai. A természettudományok köré épülő programok úgy juttatják a gyermekeket maradandó ismeretekhez, hogy észre sem veszik, hogy tanulnak, hisz a szünet a kikapcsolódásról szól. A játszva tanulás jegyében kreatív, készségfejlesztő feladatok megoldása mellett tehet szert új barátokra az érdeklődő diák.
Részvételi díj:
5 napra 15.000HUF/fő (a díj tartalmaz napi egy meleg étkezést a Krisztina Csárdában)
Lehetőség van arra is, hogy csak egy-egy napon vegyen részt a gyermek. A tábor díja ebben az esetben: 3000 Ft/nap
Szállást 8 fő jelentkezése felett tudunk biztosítani plusz 20 000 Ft/hét költség mellett a Vasvirág Hotelben.
Új! Aki testvérével érkezik kedvezményt kap a tábor díjából! 2 testvér érkezésekor 10%, míg 3 testvér érkezésekor 15 % kedvezmény jár a tábor díjából.
Korosztály: 8-14 évesek
Jelentkezni személyesen a nemeth pont aliz kukac kemenesvulkanpark pont hu e-mail címen vagy személyesen a Kemenes Vulkánparkban lehet a jelentkezési lap kitöltésével.
További információk: 06/95 777 400
VULKÁNTÚRA
ÁPRILIS 29. 13 ÓRA
ÁPRILIS 30. 14 ÓRA

Április 29-én 13 órai kezdettel, valamint április 30-án 14 órai kezdettel Vulkántúra indul a Ság hegyre a Kemenes Vulkán Park épületéből. A túra során az öt és fél millió éves vulkán egyedi kráterét bejárva ismerkedhet meg a tanúhegy geológiai múltjával.
A túrán való részvétel díja: 900 Ft/fő/túra
Indulás helye: Kemenes Vulkán Park előtere
Az előzetes bejelentkezés kötelező:
06/95 777 400/402
info@kemenesvulkanpark.hu
VULKÁNTÚRA
ÁPRILIS 16. 14 ÓRA

Április 16-án 14 órától geolgógiai túra indul a Ság hegyre a Kemenes Vulkán Parkból. A túra során a tanúhegy vulkáni múltját fedezheti fel geográfus kísérő segítségével.
A túra ára: 900 Ft/fő
BOTANIKAI TÚRA
ÁPRILIS 15. 15 ÓRA

Április 15-én 15 órai kezdettel botanikai túra indul a Ság hegyre a Kemenes Vulkán Park épületéből.
A túra ára 900 Ft/fő, időtartama kb. másfél óra.
A túrán való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges, melyet a következő elérhetőségek egyikén tehet meg:
06/95 777 400
06/95 777 402
info@kemenesvulkanpark.hu
BOTANIKAI TÚRA
MÁRCIUS 25. 10 ÓRA
.jpg)
Március 25-én 10 órai kezdettel botanikai túra indul a Ság hegyre a Kemenes Vulkán Park épületéből.
A túra ára 900 Ft/fő, időtartama kb. másfél óra.
A túrán való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges, melyet a következő elérhetőségek egyikén tehet meg:
06/95 777 400
06/95 777 402
info@kemenesvulkanpark.hu
NYERJ EGY OSZTÁLYKIRÁNDULÁST A KEMENES VULKÁN PARKBA!
Tisztelt Pedagógusok, kedves Diákok!
Idén ismét meghirdeti a Kemenes Vulkán Park vetélkedősorozatát, melynek fődíja egy OSZTÁLYKIRÁNDULÁS Celldömölkre, mely a Ság hegy lábánál található!
.jpg)
A feladatlapok a http://www.kemenesvulkanpark.hu/informaciok/letoltesek oldalon lesznek elérhetőek, a válaszokat pedig a kemenesvulkan kukac gmail pont com e-mail címre kérjük küldeni. Részletekért kattintson a fenti hivatkozásra!
2016
Téli Vulkántúra és Vulkánséta!
Aktív kikapcsolódásra vágyik a két ünnep között?
Jöjjön el, s vegyen részt a Kemenes Vulkánpark téli Vulkántúráinak vagy Vulkánsétáinak egyikén!
A Vulkántúra könnyű fizikai megterhelést jelent, melynek során betekintést nyerhetünk a Ság hegy vulkáni rétegeibe téli környezetben. A Közép-Kelet Európában egyedülálló tanúhegy különlegesen szép látványt nyújt az év e szakaszában. A közel 3 kilométeres túra egy-másfél óra alatt járja be a bányászat eredményeként létrejött krátert.
A Vulkánséta célpontja szintén a Ság hegy azonban rövidített útvonalon, lazább séta keretében.
A túra/séta ára: 900 Ft/fő/esemény

Téli Vulkántúra időpontok:
December 27. 14:00
December 29. 14:00
Téli Vulkánséta időpontok:
December 28. 14:00
Jelentkezzen be:
info@kemenesvulkanpark.hu
06/95 777 400/402
ZöldKarácsony pályázat és CSALÁDI
NAP!
A ZöldKarácsony elnevezésű akción advent első vasárnapjához kapcsolódik. A célja, hogy a hulladékcsökkentés jegyében hangolódjunk és készülődjük a Karácsonyra. Első lépésként egy recycling pályázatot írtunk ki, melyben két kategóriában lehet indulni, karácsonyfadíszeket, illetve képeslapokat várunk természetesen újrahasznosított hulladékból elkészítve.
A pályázat elbírálása után a beérkezett pályázati munkákból álló kiállítás megnyitója és a díjátadó november 26. szombaton veszi kezdetét 10 órakor.
(A dátum választás okai: A város első adventi gyertyagyújtása november 26. délutánján lesz. Ez a hétvége a Vulkánpark szezonjának utolsó hétvégéje is egyben. Az évet az Ökonappal a környezettudatosság szellemében nyitottuk, így a szezont is hasonló szellemben szeretnénk zárni hagyományteremtő szándékkal.)
A kiállítás installációja is a hulladék hasznosítás jegyében történik. A Városgondnokságon keletkezett hulladékokból (pl lécek, raklap, zöld drótháló, focikapu) készítünk karácsonyfát, melyre a pályázók által készített díszek fognak felkerülni. A fa készítésének technikáját és dokumentálását a honlapunkon és közösségi oldalunkon is közzétesszük. A pályázat nyertesei, nem tárgyi ajándékban részesülnek, hanem élményekkel és szolgáltatásokkal gazdagodnak, így nem termelünk szemetet a csomagoló anyagok által sem.
A pályázat határidejét meghosszabbítottuk, november 24-ig várjuk a beérkezett pályaműveket.
A pályázat köré november 26-án egy ún. Családi napot is felépítünk, ahol 10:00 és 14:00 óra között a látogatók a következő programokon vehetnek részt:
- Cserebere börze: Jó minőségű használt ruhák cseréjére vagy vásárlására lesz lehetőség
- ZöldDekor Workshop: A Vulkánparkban szelektíven gyűjtött műanyag és kartonpapír hulladékból karácsonyi dekorációk készülnek a látogatók által. A workshop fontos cél kitűzése, bemutatni, hogy hulladékból nem csak hulladék keletkezhet. Az upcycling jegyében készítünk díszeket, vagyis az értéknövelő újrahasznosításra hívjuk fel a figyelmet. A workshopot egy iparművész vezeti.
- Karácsonyi élményajándék lehetőségekről tájékoztatás.
Egy előadással illetve egy tájékoztatással készülünk, hiszen ebben az évben nagy változás áll be az intézmény mellett elhelyezkedő Ság hegy életében. Az Őrségi Nemzeti Park új hulladékgazdálkodási szemlélettel próbál tenni a hegy hulladékmentesítéséért Celldömölk Város közreműködésével.
A pályázatról bővebben itt olvashat: http://palyazatok.org/zoldkaracsony-kreativ-palyazat/
Az intézményünkről részletes tájékoztatót itt talál: http://www.kemenesvulkanpark.hu/
Legnépszerűbb közösségi oldalunkhoz pedig a linkre kattintva juthat el: https://www.facebook.com/kemenesvulkanpark/
ŐSZI TÁBOR a Kemenes Vulkánparkban!
November 2-tól 4-ig újra várja a táborozni vágyó gyermekeket a Kemenes Vulkánpark, akár egy napra is, mert az aktív pihenés éppen olyan fontos, mint az otthon töltött kikapcsolódás. A program során a gyerekek különleges környezetben, vidám hangulatban, játékos foglalkozások keretében bontakoztathatják ki kreativitásukat. Az idei utolsó tábor témája természetesen az ősz lesz, illetve hagyományainkhoz hűen töklámpást is fogunk készíteni.
A tábor ára: 3000 Ft/nap (8-17 óráig), melyhez egy meleg étkezés és egy uzsonnacsomag is tartozik a ság hegyi Krisztina Csárda jóvoltából.
Ajánlott korosztály: 8-14 év
Jelentkezni lehet:
e-mailben: nemeth pont aliz kukac kemenesvulkanpark pont hu vagy személyesen a Kemenes Vulkánpark pénztáránál
Tovább információk:
www.facebook.hu/kemenesvulkanpark
06/95 777 400
06/95 777 402
XXXVII. Megyei Csillagászati és Űrkutatási Hetek a Kemenes Vulkánparkban is!
Október 7-én a Kemenes Vulkánpark is csatlakozik a XXXVII. Megyei Csillagászati és Űrkutatási Hetek c. programsorozathoz.
PROGRAMOK:
18:00 Mitre Zoltán, a Gothard Csillagászati Egyesület munkatársa tart izgalmas ELŐADÁST "Földszerű bolygók fejlődése és klímája (az élet és a civilizáció fejlődése a Földön, vulkánosság a Naprendszerben, exobolygók titkai) címmel
Az előadás után CSILLAGÁSZATI MEGFIGYELÉS TÁVCSÖVEK SEGÍTSÉGÉVEL: Hold, Mars, Szaturnusz távcsöves bemutatása.
A rendezvényre való belépés INGYENES!!!


Mobilitás Hete a Kemenes Vulkánparkban is!
Szeptember 17-én 13 órától Harsányi Krisztián, az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának osztályvezetője, természetvédelmi terület-figyelője tart ELŐADÁST "A közlekedés a természetvédelem szemszögéből" címmel a Kemenes Vulkánparkban.
14 órától a programsorozat keretében meghirdetett RAJZPÁLYÁZAT ünnepélyes eredményhirdetésére, s díjátadásra kerül sor.
Aki eddig lemaradt róla, vagy más elfoglaltsága miatt nem tudott jönni, az se keseregjen! Újra Vulkántúra a Kemenes Vulkánpark szervezésében!
Szeptember 17-én 10:00 órakor várunk mindenkit!
Előzetes bejeletkezés a 95/777-400 és a 95/777-402-es telefonszámokon

Fotó: Gulyás Attila, Turista Magazin
A 2016-os év a Kemens Vulkánparkban az energia körül fog forogni. Hiszen a vulkánkitörésekkor is hatalmas energiák szabadulnak fel. Minden rendezvényünkön találkozhattok egy - egy energiaforrással. Tavasszal a megújuló energiaforrásoké a főszerep, mint a nap- szél- és geotermikus energia. Nyár közeledtével váltunk a hagyományosabb energiaforrásra, mint az olaj. Egy új kiállítás keretein belül megismerkedhettek a Eötvös Loránd munkásságával és a nemezetközi szinten is elismert Eötvös-ingával, melynek jelentős szerepe volt az olajkutatásban.
Ismerd meg a Föld legmagasabban fekvő vulkánján zajló magyar expedíció kulisszatitkait!
2016. július 23. 16:30 - 18:00
16:30 - 17:00 Adatvadászok c. film vetítése
17:00 - 17:45 Dr. Nagy Balázs, geográfus előadása Izland: Vulkánok – jéggel és jég nélkül címmel
.jpg)
Az ország egyetlen vulkanológiai kiállításával büszkélkedő celldömölki Kemenes Vulkánpark ismét izgalmas rendezvénynek ad otthont, melyen többek között maga Verónica Chahin, Chile magyarországi nagykövetasszonya is tiszteletét teszi.
2016. július 23-án 16 óra 30 perctől az érdeklődők betekintést nyerhetnek a Föld legmagasabb vulkánja, a Chile és Argentína határán fekvő Ojos Del Salado titkaiba, nem is akárhogyan. A 6893 méter magas jelenleg szunnyadó tűzhányó a hazai kutatók figyelmének középpontjában áll. Az Atacama-expedíciósorozat hosszú távú projekt, fő célja a vulkán környezetében zajló klímaváltozás monitorozása terepi mérésekkel, helyszíni adatgyűjtéssel, valamint a begyűjtött információk elemzése, továbbá tudományos konklúziók levonása. A 2010-ben kezdődött munka 2016-ban a rendkívül zord és barátságtalan körülményekkel bíró tűzhányó felszínén zajlott. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem kutatói ez idő alatt nem csak a tudományos munka szempontjából fontos adatokat rögzítették, folyamatos élménybeszámolót nyújtottak, ún. blogot vezettek, valamint egy három részből álló filmet is készítettek a nemzetközi szempontból is kiemelt jelentőséggel bíró expedícióról. Heiling Zsolt a kutatóprogram szervezője; Dr. Nagy Balázs, Ignéczi Ádám, Dr. Mari László, Dr. Szalai Zoltán geográfusok; Dr. Nemerkényi Zsombor térképész; Dr. Kovács József geológus, Dr. Borsodi Andrea biológus, Dr. Timár Gábor geofizikus, Aszalós Júlia biológus; Kálló Péter fotográfus közös missziója, s eredménye a laikus számára is izgalmas programot ígér. A kutatók tudományterületeinek széles köre is jelzi, milyen fontos szerepe van a tűzhányóknak Földünk, s az emberiség sorsának tekintetében, egyben rámutat a Vulkánpark rendezvényének figyelmet megragadó és azt felkeltő jellegére is, hisz a résztvevő számos szemszögből járhatja végig e téma minden egyes szegmensét.
KIÁLLÍTÁS MEGNYITÓ 2016. JÚNIUS 24. PÉNTEK 15:00

Eötvös Loránd életéről és munkásságáról nyílik kiállítás a Kemenes Vulkánparkban. S miért, pont nálunk és miért pont Eötvös?
Eötvös Loránd a kezdeti laboratóriumi kísérletek után a torziós ingával valós terepi körülmények között 1891-ben a Ság hegyen végzett méréseket, mely bizonyította az inga terepi alkalmazhatóságát.
Ezen a napon leleplezzük egy eredeti Eötvös ingát és a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet szakértői tartanak érdekes előadást.
MÚZEUMOK ÉJSZAKÁJA 2016. JÚNIUS 25. SZOMBAT 18:00-24:00

Felfedezések a Földön és a Naprendszerben
Három program a Kemenes Vulkánpark három pontján.
- 1. helyszín
Naprendszeri utazást tehetünk az Utazó Planetárium segítségével. Két új előadással várják az érdeklődőket. Az első előadás címe: Napszúrás - életet adó csillagunk, és az űridőjárás rejtelmei. Másik előadásuk pedig a sötétséget mutatja be: Sötétség- egy láthatatlan anyag megismerése
- 2. helyszín
Világutazók szemén át nézhetjük a Földet. Előadónk a low budget utazások híve, vagyis olcsón, de igényesen utazni.
19:00 Mátai András - utazó, világjáró, utazási blogger - előadása élményeiről, tapasztalatairól és arról, hogy utazni nem is olyan nehéz és főleg nem is olyan drága, csak elhatározás kérdése.
Utazási tippek, tanácsok (repjegy, szállás, motiváció), élmények, hogyan változtatta meg életem, milyen külföldön élni, dolgozni, idegen kultúrák, stb...
- 3. helyszín
Csomó bajunk van! Oldjuk vagy csomózzuk?
Bemutatunk alapvető csomókötési módszereket, mely egy utazás vagy a hétköznapokban segítségünkre lehet. De aki nem túlélő akar lenni akár csomózással karkötőt vagy kulcstartót is készíthet.
18:00-tól indul a Múzeumok Éjszakája Celldömölkön a programok és a Vulkánpark kiállításai 50%-os kedvezményes jeggyel látogathatóak.
NYÁRI TÁBOROK
2016. JÚNIUS 27 - JÚLIUS 1.
Idén nyáron Téged is vár a Kemenes Vulkánpark nyári tábora!
2013-as megnyitása óta a Kemenes Vulkánpark egyik fő feladatának tekinti a fiatal generáció tehetséggondozását, valamint a legkisebb korosztály természettudományok iránti figyelemfelkeltését. Negyedévente (a téli időszak kivételével) lehetőség nyílik a tanulni vágyó, érdeklődő természetű gyermekek számára az intézmény által szervezett táborokban részt venni.
A nyári tábor időpontja idén június 27 - július 1. Az idei tábor az érzékszervek témakörét mutatja be, mint látás, hallás, szaglás és ízlelés. A tábor ideje alatt a gyerekek különböző játékos feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg az érzékszervekkel, ezek működésével. Kreatív foglalkozásokon, kiránduláson, játékokon vehetnek részt a témával kapcsolatban.
Részvételi díj: 15.000HUF/fő (a díj tartalmaz napi egy meleg étkezést a Krisztina Csárdában)
Azon gyerekek számára, akik már két korábbi táborunkban részt vettek, 10% kedvezményt biztosítunk az árból.
Korosztály: 8-14 évesek
Jelentkezni személyesen a karadi pont eniko kukac kemenesvulkanpark pont hu e-mail címen vagy személyesen a Kemenes Vulkánparkban a jelentkezési lap kitöltésével.
2016. AUGUSZTUS 1-5.

Túrák a Ság hegyre
Bányásztúra
Botanikai túra
Geológiai túra
ÖKONAP - Föld napja rendezvénysorozathoz kapcsolódóan
2016. április 23. szombat 10:00-17:00
A rendezvény ideje alatt az egyéni belépőjegyek 50% kedvezménnyel válthatóak! 
Közhelyesen hangozhat rendezvényt szervezni, környezettudatosság témában, ám nem hagyhatjuk figyelmen kivül a körülöttünk zajló folyamatokat. Az éghajlat tartós és jelentős mértékű megváltozása életminőség változással jár, ami nem feltétlenül pozitív.
A rendezvényünk célja felhívni a figyelmet az aktív és a passzív környezetvédelem jelentőségére. Gyakorlati példákkal szemléltetjük az energiatakarékos háztartás, a környezettudatos életmód, a helyi és természetes élelmiszerek és termékek előnyeit. Bemutatunk megújuló energiaforrásokat, mint nap-, szél-, és geotermikus energia.
Gyerekekre is gondolva környezetbarát gondolkodásra nevelő, játékos, izgalmas programokat is szervezünk.
Programok:
Egésznapos programok
- Toyota jóvoltából ingyenes tesztvezetésen lehet részt venni. Ehhez regisztráció szükséges. Küldj egy e-mailt a neveddel és "tesztvezetés" szöveggel az info@kemenesvulkanpark.hu-ra. Ez egy igény felmérés, hogy hány hibrid autót hozzon a cég a rendezvényre.
Helyszín: Vulkánpark parkoló

Miért előnyösebb a hibrid autó?
Környezetvédelmi szempontból több okot is felsorolhatunk. Elsősorban a kisebb üzemanyag fogyasztás miatt kisebb légszennyezést okoz.
Másrészt az autók akkumulátora teljes mértékben újrahasznosítható, hulladékként való tárolásuk sem szennyezi a környezetet. A Toyota gyár újrahasznosításra ösztönzi vásárlóit, ehhez egy telefonszámot tüntet fel minden egységen és pénzjutalommal díjazza a tulajdonosokat, akik visszaszolgáltatják az elhasznált akkumulátort.
Az autók kisebb sebességnél sokkal csendesebbek, mint hagyományos társaik, ezzel csökkentve a városi zajszennyezést.
- Helyi termelői piac
- Megújuló energiaforrásokat hasznosító cégek bemutatója
- Gyerekfoglalkozások és workshopok
10:00 Mari László: Klímakutatás a Föld legmagasabb vulkánján
2012-ben indult az klímamonitoring a program, amely az Ojos del Salado és a Puna de Atacama mintaterületén a felszín alatti fagyott rétegek hőmérséklet-változásait követi nyomon. Az előadásban megismerhetik a Száraz-Andok extrém éghajlati viszonyait, az expedíció terepi munkájának körülményeit és a terepen gyűjtött tapasztalatokat, látványos képek és videók segítségével.
Mari László ELTE egyetemi docense, az Atacama expedíció kutatás egyik tagja
11:00 Vonnák Andrea: Mire jó a papírvessző?- Múzeumi szerepvállalás a környezettudatos nevelésben
Fontosnak tartjuk, hogy már a legkisebb korosztályt is megismertessük a környezettudatos életmóddal, ebben segítségünkre lesz a pápai Kékfestő Múzeum, akik érdekes bemutatóval és utána kézműves foglalkozással várja a fiatalabb korosztályt.
Vonnák Andrea múzeumpedagógus, Kékfestő Múzeum
11:30 Harsányi Krisztián: Természetvédelem = embervédelem
Az előadás a természetvédelm és a környezettudosság kapcsolatát vizsgálja és bemutatja az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság tevékenységét.
Harsányi Krisztián, természetvédelmi területfegyülelő, Őrségi Nemzeti Park
12:00 Bedő Károlyné
A Teszedd mozgalomról és a környezetvédelem fontosságáról fog előadást tartani.
Bedő Károlyné, Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség vezető főtanácsosa, projektvezető
12:30 Laczó Dániel: Fenntartható építészet
Hallgasd meg a Kemenes Vulkánparkot tervező építésziroda munkatársának előadását, amiből megtudhatod, milyen módszerekkel és anyagokkal dolgoznak manapság az építészek a környezetvédelem érdekében.
Laczó Dániel, okleveles építészmérnök, Földes és Társa Építésziroda Kft.
13:10 Gadányi Péter: Vulkáni működés káros és jótékony hatásai
Gadányi Péter, NYME egyetemi docens
14:00 Soltis Lajos Színház előadása: Segítség, ember!
.jpg)
14:30 Dr. Láng Orsolya: Jéggel vagy anélkül?
A klímaváltozást hajlamosak vagyunk korunk problémájának tekinteni, noha évezredekkel ezelőtt is zajlottak le hasonló folyamatok, így pl. a római korban is. Milyen eszközei vannak a kutatónak és milyen régészeti bizonyítékok utalnak a lkímaváltozásra a Kárpát-medencében és különösen Budapesten? Az előadás ezekre a kérdésekre válaszol és bemutat egy új, aquincumi kiállítást is.
Dr. Láng Orsolya, Aquincumi Múzeum és Régészeti Park igazgatója, régész
Tóth Farkas Márton, régész BTM Ős- és Népvándorláskori Osztály
15:00 Botanikai túra a Ság hegyen
16:00 Celldömölk Város Polgármestere a rendezvény zárásaként és hagyományteremtő célzattal egy fát ültet az épület parkjába.
A rendezvényünk időpontja tudatos választás volt, hiszen a Vulkánpark Föld napján nyitotta meg kapuit 2013-ban, a rendezvény alatt lépünk 4. évünkbe. Így, aki gondol ránk és sütivel érkezik, az ingyenesen megtekintheti a kiállításunkat április 23-án. A sütit közösen, nap végén fogyasztjuk el itt maradó és kitartó látogatóinkkal.
Támogatóink:
Rendezvény ötletgazdája: Szentgyörgyi Anna




.jpg)

Autófókusz Kft.
9700. Szombathely, Kőszegi út